Prológus

Szerelem és más drogok

by: Orsy és Milli

Prológus

- Rob -

- Kris, megjöttem! - kiáltottam bele a sötétségbe.

Fáradt voltam és rettentő kimerült. Kezdtem úgy érezni, hogy a lábaim még idő előtt felmondják a szolgálatot, és kicsúsznak alólam, hogy közelebbről vehessem szemügyre a parketta fényezését. De még álltam, és ezt jó jelnek vettem. Semmi másra nem vágytam, csak egy jó filmre, talán egy sörre, és Kristen társaságára.

Kissé morcosan bújtam ki a cipőmből, apám szavai még a fülemben égtek, bármennyire is próbáltam őket kiverni a fejemből. Nem akartam ezzel foglalkozni, nyugalmat akartam, ami már egy ideje sehogy sem ért el. Mély levegőt vettem mielőtt beléptem volna a nappaliba. És ezzel a levegővétellel az orromba kúszott Kris jellegzetes illata. A nyugalom, amire oly régóta áhítoztam, egy pillanat alatt megszállta a testem. A szívem újra egyenletes ütemben vert, a lelkem csillapodott, és arcomra akaratlanul kiült egy mosoly.

Abban reménykedtem, hogy Kris a kanapén fog feküdni, mint minden este, de most a szoba üres volt, csak a Tv szólt a háttérben halkan, kissé búgva. Ledobtam a kabátom a földre, vele együtt a táskámat és a konyhába sétáltam. A kezdeti nyugalmam elszállt, és újra éreztem, ahogyan a szívem egyre gyorsabban ver, bár nem tudtam volna megmondani miért. A konyhapulton ott volt a kedvenc pohara, egy apró rúzsnyommal az oldalán.

Mosolyra húztam a szám, és ezzel nagyot dobbant a szívem. Kristen annyira önmaga volt, még azok után is, hogy összeköltöztünk. Tökéletesen emlékeztem a napra, mikor döbbenten, de igent mondott a közös lakás gondolatára. persze ő nem tudhatta, hogy nekem ez mit jelentett akkor. Bármennyire is próbáltam mélyen elnyomni magamban az érzelmeket, képtelen voltam mikor ennyire közel volt hozzám. Érezni akartam az érintését, a pillantását, ahogyan rám néz. De tudtam, hogy ez lehetetlen. Hiszen mi vagyok én neki? A legjobb barátja…

Akaratlanul, de felciccentem. Dühösen fontam össze ujjaim a saját poharam körül. Bárcsak megtehetném, bárcsak elmondhatnám neki, hogy ő jelenti számomra az életet, miatta tudok felkelni minden nap, a gondolata tart életben!

Fújtattam. Mint egy dühös állat. Lehúztam poharam tartalmát és újból a nappaliba vetettem magam. Az énem egyik fele látni akarta, meg akartam ölelni, mint minden este, de a másik felem, ami talán egy kicsit erősebb volt, a szobámba akart menekülni. Nem szerettem, ha megbántom őt, és ebben az állapotban, ahogyan most voltam, nem akartam vele összetalálkozni.

Mielőtt komolyabban elgondolkodhattam volna, hogy pontosan mi is játszódik le bennem, a fürdőszoba ajtó kinyílt is és Kris lépett ki rajta.

Egyszerre pillantottunk egymás szemébe.

Nem tudom melyikünk szeme kerekedett el jobban. Minden izmom ellazult amikor megpillantottam, minden épeszű gondolatot kifújtak a fejemből, és minden érzelmem, minden negatív érzelmem eltűnt, mintha soha nem lett volna. A szívem abban a pillanatban vad dübörgésbe kezdett.

Egy pillanat műve volt. Végigpillantottam a testén, amit alig fedett valami. Egy sötétkék apró, nagyon nagyon apró francia bugyit viselt, egy hozzá illő felsővel. Vizes hajába túrt mikor kilépett, így a felső, ami alig fedte el előlem, a hasáig csúszott.

Hatalmasat nyeltem, és ő abban a pillanatban fülig vörösödött.

-          Kris -

Dúdoltam.

Fogalmam sem volt, hogy mit, csak dúdoltam, miközben a vízcseppek elöntöttek, és maga alá terítettek. Élveztem, ahogyan az arcomba csapódik a langyos víz, kissé lehűtötte felhevült testem. A zuhanyrózsa felé emeltem az arcom, vizes hajam a hátamra simult. Még egy utolsó mosolyt engedtem magamnak, majd elzártam a csapot. Kiléptem a hideg csempére, próbáltam minél gyorsabban elkapni törölközőm csücskét, de a hideg így is átfutott testemen. Éreztem, hogy libabőrös leszek.

Gyorsan megtörölköztem, majd belebújtam a kikészített pizsamámban. Úgy emlékeztem, hogy Rob azt mondta, ma későn jön. Így nyugodtan megtehettem, hogy így öltözök fel.

Rob gondolatára apró mosoly futott át arcomon. Hiányzott, bár tudtam, hogy nem szabadna. Minden pillanatban emlékeztetnem kellett magam arra, hogy ő soha nem lehet az enyém. Bármennyire is kívántam, hogy az övé lehessek, tudtam, hogy lehetetlen.

Szomorúan emeltem fel szemeim a tükörbe. Ugyan mi tetszene neki rajtam? Ez az uncsi zöld szem? Vagy a vékony szám, ami cseppet sem hasonlított az előző barátnőiéhez? Beletúrtam a hajamba. Még a hajam is bénán áll, gondoltam magamban. Ez, végignéztem magamon, soha nem kellene neki. Egy képzeletbeli valakit üldözök, aki soha nem lehet az enyém. Nem kellenék neki, mégha én lennék az utolsó nő a földön.

Nő… Felciccentettem. Nőként sem tekint rám. Rám biztosan nem. Együtt éltünk át majdnem mindent, látott a legrosszabb napjaimon, ahogyan a legjobbakon is. Soha de soha nem szeretne belém. Dühösen néztem farkasszemet saját magammal.

- Ez a te hibád! - morogtam a tükörképemnek.

Elhessegettem azt az agyament ötletet, hogy elé állok. Ezt játszom már több, mint két éve. Minden este elterveztem eddig, hogy odaállok elé, és kerek perec kimondom, mit érzek. És most, mint minden este, újból elvetettem. Jó nekem így, magányosan, szenvedve.

Kiléptem az ajtón, közben a hajamba túrtam, hogy valahogy álljon is, ha megszárad. És abban a tizedmásodpercben, a földbe gyökerezett a lábam.

A nappali közepén ott állt ő, akiről tiltott gondolataim ezreit dédelgettem. Engem nézett, nem is, bámult. Egymás szemébe meredtük, számomra túl hosszú ideig. És mikor már úgy gondoltam, nem lehet kínosabb, az arcom lángba borult. Éreztem, ahogyan eddig lassan csordogáló vérem megered az ereimben, a lábaim kocsonyaként megremegtek, és a szívem… nos, az kis híján kirobbant a helyéről.

Sziasztok!

Meghoztam a prólógust... Tudom, hogy nem hosszú, és tudom, hogy nem is mond valami sokat, de ebben a részben azt akartam éreztetni, hogy mit is éreznek egymás iránt, és mi mindent válthat ki egy pillanat. Ez a felvezető, ha úgy tetszik.

Remélem nem volt nagyon uncsi, vagy nagyon semmilyen.

Ha szabadna kérnem pár kommentet, hogy engem és Orsy barátnőmet megnyugtassátok, annak nagyon-nagyon örülnénk. :)

Puszi mindenkinek!